Az történt hogy péntek reggel 3 madár is úgy érezte épp felettem kell ürítenie, az elsőnél ami hajszálhíján zúgott el a hajam mellett és landolt a kabátomon nagy robbaljjal, még arra gondoltam és mondtam hangosan :) hogy B+!, a másodiknál már csak mosolyogtam hogy ok szerencsés vagyok, a harmadikat észre se vettem csak amikor a kabátot le, és okosan nevetve állapítottam meg na mi ez ha nem szerencse, és hogy az amin akkor elmélkedtem amikor madaraink kloákája tágra nyílt annak bizton meg kell történie, ez jel. :)
Délután a csajoknak meséltem is a kozmetikába, mint aktuális létkérdés :) hogy így jártam, mire ők, hogy akkor aznap feltétlen lotozzak, igaz, el is döntöttem. Így kozmetikából a masszázsba tartva (mert igen kényeztető napom volt, feltöltődni az út előtt) gondoltam feladok egy szelvényt, igen ám de kulcsot is kell másoltatni és 16:56 van, és mindkét hely 5kor zár (véltem én), így aztán melyik kezemet harapjam melyiket engedjem el, természetesen egyiket sem, berohantam a kulcsmásolóba odaadtam neki a kulcsot rohanva mondtam hg másolja le, mindjárt jövök, de lottót kell feladnom, és már csak 3 percem van az egészre, utána jövök a kulcsért, majd lottózóba be, lottózos kedélyesen elfecseg velem, beikszelek annyi számot amennyit kell, kifizettem majd elégedetten megyek tovább a masszázs szalon felé, felmegyek, levetközöm, felfekszem, már 20 perce élvezem a helyzetet, amikor egyszer csak sikítva pucsitva felpattanok, elkezdek bugyiban rohangálni, hogy aljajaj az egyetlen lakáskulcsomat a kulcsmásolóban felejtettem ami 5ig volt és most akkor mit csináljak este indulok síelni semmi nincs összepakolva, fickóról azt sem tudom kicsoda, kisvárosunkban minden 5kor bezár ki fogja tudni megmondani hogy hol lakik és mi van ha a hosszú hétvége miatt már el is utazott…. Knak megesett rajtam a szíve és míg én továbbra is bugyiban találgattam az alternatív megoldásokat ő elszaladt a kulcsoshoz, aki azóta is ott ült a kulcsokkal és várt engem vissza, gondolta még fél hatig, K kb 28-29 körül ért oda… Mikor visszajött közölte az egyik madársz.rt ellőttem erre, majd könnyünk potyogott a nevetéstől, visszafeküdtem és befejeztük a masszázst.
Fél hét tájt értem haza, még elvégeztem az utolsó simitásokat a gyári melón majd fél 8 körül gondoltam ideje lenne összepakolni hisz 8-fél 9 körül jön értem K és elrepít a meeting pontra. Így aztán pillanatok alatt a legfelső darabokat dobáltam a bőröndbe, rendeltem egy pizzát szeletelve az útra, haminak, már fél 9 de K sehol, felhív hg nyugi úton, mire én nálam nyugodtabb ember nem is létezik, ő meglepődik, hisz ettől komolyabban szoktam venni az időpontokat, mikor megjön még eszegetünk, virágot öntözök, öltözök, hogy biztos jó lesz így az útra, majd elindulunk, megkésve bár de törve nem, mosolyogva, rozi nélkül neki vágunk az ismeretlen útvonalnak. Ő nem érti, én sem, hogy hogy lehetek ennyire nyugodt… hja kérlek ennyi madársz.rral… :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése