Játszunk

Ennek a bejegyzésnek most nem én leszek a főszereplője, hanem Ti barátaim, lévén megfigyelni benneteket könnyebb mint önmagam.

Két napja (na jó 32 órája, de nálam már ez sem semmi) nem találkozom senkivel, magam vagyok, olvasok, hívtok, hívok, gondolkodom... nagy miérteken, ….csak ahogy szoktam egy szimpla vasárnapon ;).

Most épp azon, hogy amikor belénk szeretnek azok pont mi vagyunk, pont abba szeretnek bele amik vagyunk, és mi mégis egy idő után, egy nagyon rövid idő után megváltozunk. De a továbbiakban legyen a kegyetlen T/2.

Megváltoztok, úgy csináltok, álarcot öltötök, mert azt gondoljátok, hogy társatok- és itt szándékos a szóhasználat, mert a partner az egy laza viszonyt következtett, párod meg az oviba volt kiránduláskor, ha meg nem társad, kit érdekel?;) - mást vár el, mást értékel. Miközben Ő nem érti a változást, nem szól, nem kérdez, mert azt hiszi átmeneti, meg különben is... majd megszokja. És minden lesz a kapcsolat, de őszinte biztos nem.

Már nincs véleményetek egy adott témáról, illetve természetesen van de nem publikus, csak szűk körben, amikor Ő nincs ott, vagy sőt a téma megemlítése is sértőleg hat....de legalábbis úgy csináltok... kevesebbet nevettek, kevesebbet lazultok, már csak az érdekel benneteket ami Őt, játszotok egy szerepet, amit igaz ti vállaltatok. Ja, hogy nagyon durva a T/2es ragozás, tudom, sajnálom, és azt is tudom, hogy ezt én is csináltam, éppen ezért jelzem most nektek, mert felismertem; és nem érdemes.…”De nekem most így jó, most ezt a korszakomat élem…már nem vagyok az a vidám lány, megkomolyodtam.... stb stb” - A nagy büdös tulit!!! Csak akarjátok hinni, mert ezt a szerepet mindig így képzeltétek el gyerekkorotokban, és így van megírva unalmas rózsaszín lányregényekben.. Hát mint a „Rozika/Jolika” tervezzétek újra! Legyetek azok a szórakoztató, elragadó nők, akik vagytok és -tudom, hogy Ő mindig, de most újra- belétek szeret.

Ezek a szürke hétköznapok az élet, hagyjátok visszatérni bele a színt, mert aggódom értetek :).