2009. augusztus 26., szerda

A Koncert

No mit is mondhatnék? :)
Mivel a rohadt jót már korábban elsütöttem, mint koncert jellemzőt, így nehezen találom a szavakat:).

Terveimtől eltérően egyedül vágtam neki az élménynek, de a sok ezer ember közt a sorban nem tudod magad egyedül érezni, mivel mindenki ugyanazért van ott, ugyanakkora lelkesedéssel, így aztán mondhatni repült az idő. Mivel a kapun való bejutást követően nem volt egyértelmű az útvonal, mint ahogy Bécsben, merre kell rohannunk, hogy jól lássunk…. így aztán sodort a tömeg, de én továbbra is nyugodt voltam, tudtam jó helyem lesz, mondjuk az is igaz, tudtam, hogy gátlástalanul fogok előrébb és előrébb jutni (lévén kicsi vagyok senkit sem zavarok a kilátásban :)).
Így sikerült egészen a 6-ig sorig jutnom:) Köszi mindnekinek:)).

Mivel már korábban volt benne részem, a show nem okozott túl nagy meglepetéseket, inkább élmény szinten gazdagodtam.
Tudjátok van az Olasz melóban a kisfickó aki olyan hifit szeretne ami lefújja a „bulák ruháját”, no ilyen biztosan létezik, mert rajtam a hangtól remegett a nadrág, ami igen üdítő élmény. No és hogy láthattam az ikonom minden arcvonását…. Kétségtelen: egy álom vált valóra.. Minden mozdulata profi, minden a helyén van, a bécsitől eltérően itt végig mosolygott, elmaradt a motherfucker megszólítás is, állíthatjuk, Ő is jól érezte magát, mert mi végig énekeltük, táncoltuk ugráltuk azt a két órát.
Így remélem visszatér, már fenem a fogam a Celebration turnéra :)

Ja és természetesen becsempésztem a gépem, nézda: koncert képek.

Nincsenek megjegyzések: