2009. július 16., csütörtök

Adam, Rino, Hani és még sokan mások

Saleses csapatnak céges továbbképzésre erősen javasolt helyszín, a fiúktól van mit tanulni! Klasszikusan azok, akik eladják a homokot is a sivatagban, furcsa egy népség ez. Először nehezemre esett az alkudozás, de később úgy belejöttem, hogy még a fixáras helyeken is alkudoztam s így lettem én a crazy lady:).

Adam, a saleses vezető: mikor tartott felénk széles mosolyával és mappájával a hóna alatt arra gondoltam inkább úszok még pár kört, mint, hogy megint vissza kelljen utasítanom egy kihagyhatatlan ajánlatot. De már későn döntöttem és feltűnő bunkóság lett volna így maradtam és meghallgattam, mire kiderült csak bemutatkozni jött és hogy jól érezzük e magunkat, meg vagyunk e elégedve. Wow! Igen. Majd nyaralásunk időtartalma alatt ezt többször megtette, már magyarul. Wow2!

Rino, a masszőr fiú: a tengerparton portyázik áldozatra várva, alighogy megérkeztünk és meg kívántuk kezdeni délutáni live national geographic nézegetést, lecsapott ránk, hadd masszírozzon meg minket free! Mondtam én nem vagyok az ő embere, mert hozzám bizony nem ér, de K. nyitott volt és ott a parton áldozatul esett egy kellemes masszázsnak, minek hatására természetesen hiphop kért egy időpont kártyát…

Hani, személyes kedvencem, az ékszerboltos: kiválóan beszélt angolul, volt humora, nagyon szórakoztató volt, én meg először tőlem szokatlan módon döntésképtelen voltam, majd már tudtam mit akartam, de gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy az éjfélkor megrendelt elkészítendő ékszert másnap reggeli induláskor magammal vihessem, természetesen találtunk megoldást, és csak 1 órával kellett tovább nyitva lennie miattunk, mert bizony több mint 2 órát sikerült ott eltöltenünk…

És ők csak a kedvenceink! Helyesebben akiknek még mi is bedőltünk:)

Nincsenek megjegyzések: