Azóta már több remek tavaszi hétvégében volt részem, és mind megérne egy bejegyzést... de mint említettem a technika ellenem volt.. de ezt mindenképp klaviatúrára fektettem, mert a mini macsó történetét meg kell osztanom veletek.
Úgy feltöltődtem a hétvégén, hogy majd kicsattanok! Voltam Makk Marci Olimpián, aholis ovisok sorversenyeztek, igen megható élmény volt nézni őszinte gyermeki igyekezetüket, szívből jövő örömüket, ahogy aki nyert tapsolva ugrált!
Az Olimpiát követően is maradtam a Lurkókkal, Bencével fociztam, Lucával jöttem mentem, mindkettő igen kikapcsoló! És mulattató, Bencével focizunk, én azt hittem passzolgatunk, kiderül hogy nem; a csúszda és hintaállvány a kapum és hopp már vezet is 1:0-ra, én továbbra is azt gondolom passzolgatni kényelmesebb, mint futkosni és védeni, így gondoltam nem változtatok a magatartásomon, hátha partnerem is hozzám igazodik, de nem! Egy idő után megkaptam, hogy én csak ennyit tudok? Megemlítettem, hogy nem még a nevemet is.. ;). Majd mivel folyamatosan ő vezetett, nektek elárulom, csak mert hagytam magam:), egyre nagyobb vagánynak érezte magát és csak úgy szórta az ovis menő szövegeket, én jókat nevettem, de barátnőm úgy gondolta mindennek van határa és gondolta rászól a gyerkőcre:
„Kisfiam! Ne beszélj így, mert B csak egy …"
Egy lány.. fejezte be a hat éves macsó :) nem várva az anyjára.

Aki ekkor már nem tudta szigorúan nevetés nélkül befejezni a dorgálást, miszerint:
„mert B csak egy pillanat és abba hagyja a focizást.”
Így lett a szombat délután csupa móka és kacagás, este egy kellemes barátnői csevely; és mindezeket még lehetett fokozni! Vasárnap egy isteni ebéddel várt minket A., amit a kertben, ragyogó napsütésben, nevetések, baráti beszélgetések közt fogyasztottunk. Kellemes kis hétvége volt. Mondanom sem kell hogy már várom a következőt! :)

1 megjegyzés:
ezJÓ!
"Mert az életnek nincs értelme; de szappanbuborékokat fújni gyerekeknek, annak van értelme!" (Ancsel Éva után szabadon)
Megjegyzés küldése