Sex and the city

Épp hazafelé tartok a cityből, na nem a nevezettből, hanem csak a kis mi magyar valónkból... és elmerengtem, és Csajok! be kell lássam igazatok volt.

Én bizony Charlotte vagyok, és rózsaszín, ha naivságból lehetne doktorálni hobbyból csinálnám. Próbáltam Samantha lenni majd Miranda, de ma rájöttem, nagyon sok energia nem annak lenni akik valóban vagyunk, még akkor is ha választott viselkedésünk páncélként funkciónál. Charlotte voltam 30 évig! kétség kívül a Samanthás egy év volt a legintenzívebb, legspontánabb, legszabadabb és felszabadítóbb, de lássuk be azt is, ezer kockázatot hordoz, olyat amit ha nem vagy ízig vérig Samantha nem tudsz kezelni, így jött a megtorlás és lettem Miranda, hideg, racionális, bizalmatlan, de jelentem ma rájöttem ez sem megy nekem tovább.

Szeretnék az lenni aki vagyok, az aki örül apróságoknak hisz az emberek jóságában, majd újra és újra az arcára esik, és ennek ellenére újra meg újra hiszi hogy az emberek jók. Igen, tudom álomvilág, de ha évekig nagyon jól lehetett élni ebben az álomvilágban, és a való pedig olyan kegyetlen, akkor miért ne éljük úgy az életünket, amilyennek szeretnénk, hogy legyen, kikerülhetetlen korlátainkon belül, szóval nyugi nem hiszem, hogy összefutok Keanu Reeves-sel, de igyekszem nem tudomást venni arról, amin nem tudok változtatni.

Szóval remélem annyira örültök visszatértemnek mint én magam :) és köszönöm, hogy vagytok nekem, Carriek, Samanthák, Mirandák és Charlottok ;).