Mikor bevittek a kórházban teljes önfegyelmet tanusítottam, még csak egy könnycseppem sem csordult ki, pedig hihetetlen módon fájt. A. felkészítésének köszönhetően higgadtan fogadtam mikor az orvos azt mondta: van egy rossz meg egy jó híre, azaz darabosra tört a felkarom (ez a rossz) de nem mozdultak el (ez a jó, mert így nem kell műteni).
Míg vártam a vizsgálatokra, majd a kötözésre, A. rám szólt hogy ne érezzem már magam ilyen elesettnek, fizetek TBt ez nekem jár. Érdekes egészen addig ez eszebe se jutott....
Szóval bejutottam a kötözésre, kértem K-t, hogy jöjjön be velem, mivel biztosan nem tudok majd levetközni, de a kötöző fickó nem engedte, mondtam, hogy de egyedül nem tudom levenni a ruhám, mondta majd ő... na ja fáj a karom, és pont arra vágyom hogy egy idegen pasas vetköztessen... ok tudom, hogy neki ez a munkája, de én igen ritkán töröm el a felkarom, mondhatni életente egyszer. Szóval megszabadított angyal szerkom egyik felétől azaz a teljes felső ruházatomtól, s elkezdte rám kötözni a kezem, aki nem látta: a jobb karom derékszögben a testemhez volt kötve, úgy hogy a jobb kezemet mozdítani se tudtam, A kötözés egyik fázisában, amikor is már rám volt kötve a jobb kezem, de érezhetően még nem volt vége a műveletnek, a jobb tenyerem a bal mellem alatt lekötözve, kicsit aggasztott, így megkérdeztem hogy meddig kell ennek így lennie, ekkor a kötöző közölte hogy 6 azaz hat hétig, na itt eltört a mécses (pár pillanatig) -hat hétig magatehetetlen leszek???, majd kivágott egy részt a kézfejemnek, nem mintha ettől fene nagy mozgási szabadságom lett volna, de egy fokkal megnyugtatóbb vot. A doki nem vitte túlzásba a tájékoztatást, én pedig újfent eljelejtkeztem róla hogy pedig nekem az jár...
Hazafelé próbáltam barátkozni a gondolattal, hogy szerencsétlen esésem következményének gyógyulási ideje 6-8 hét...
Nehezen ment, napokig meg voltam zuhanva, sírdogáltam, mi lesz velem, hogyan fogok dolgozni stb... Cellatársam azt szokta mondani hogy ő gyakorlatilag bármennyi időt el tudna otthon tölteni, én pedig folyton programoztam, dolgoztam, nem is tudtam elképzeni másképp. Szerencsére a barátaim angyalok, s naponta legalább hárman rám nézt/nek. Így könnyebb otthon, egy helyben lenni.
Két hét után jutottam el oda hogy fájdalom csillapító nélkül fekszem le, egy jóval liberálisabb :) kötést kaptam, a bánkódás helyett igyekszem optimistán nézni, dolgozom itthonról, kalciumot eszem kalciumal igen és persze D-vitaminnal, s szorgalmasan csinálom a gyógytornát, hogy mihamarabb és minnél jobban összeforrjon a csontom, s újra végre mindent csinálhassak, s ne legyek korlátozva.
Már nagyon várom :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése